UDVARHÁZAK

Mézalmácska Vendégház, Miklósi

Bájos szálláshely Somogy lankás dombjai között

Köszöntő

Családi kötődés folytán rendszeresen töltünk rövidebb-hosszabb időt Miklósiban, egy kis somogyi sváb falucskában. Ez egy annyira szép, nyugodt hely, hogy szívesen megmutatnám másoknak is, ezért amikor lehetőségem nyílt pályázni, megtettem, és elnyertem a támogatást. Így készült el idén Miklósiban a Mézalmácska Vendégház.

Elhelyezkedés, megközelíthetőség

Somogy vármegye észak-keleti részén, a Balatontól délre, Somogy és Tolna határán terül el a Koppány-Völgye Kistérség. A térségi központ Tab, ami járási székhely is. A kistérséghez tartozó 24 falu egyike Miklósi, egy 220 lelket számláló falu.

A fővárosból idetartók az M7-es autópályán jöhetnek Tab/Zamárdi leágazásig, majd Tab felé kanyarodva érik el a járási székhelyet. Azon nyugat felé áthaladva Kapolyra érnek, ahol a Törökkoppány táblánál kell elfordulni. A második falu Miklósi. Főutcáján végighajtva 45 kilométer megtétele után – az ismert termálfürdőt, Igalt érintve (25km) – elérhetjük a megyeszékhelyt, Kaposvárt.

A falut több buszjárat köti össze a térségi központtal, illetve Kaposvárral, valamint Siófokkal is. Vasútállomás – megállóhely – legközelebb Kapolyon van, illetve a tabi vasútállomásról lehet vonattal utazni Siófokra, Kaposvárra, átszállással Budapestre.

Története

Miklósi település a török idők előtt a mai falu Kára felé eső vége után feküdt, de teljesen elnéptelenedett. A későbbi betelepítés során alakult ki a mai formája, 1736-ban Mainz és Pfalz környékéről érkeztek katolikus német telepesek, akik meglehetősen zárt közösséget alkottak. A háború és az utána következő évek meglehetősen szétzilálták a faluközösséget, a lakosok egy részét kitelepítették Németországba, helyükre a Felvidékről kitelepített magyar családokat kerültek.

A falu mindennek ellenére sikeresen megőrizte hagyományait, dalait, ma is működik a tánccsoport.

Épített és természeti örökség, látnivalók Miklósiban és környékén

Miklósin a 6516-os összekötő út halad át, ez a falu főutcája, ezen helyezkedik el az önkormányzat, a kultúrház és a vegyes bolt épülete, itt található a vendégház is. Bár naponta több buszjárat is közlekedik, nem mondható forgalmasnak vagy hangosnak az utca.

Tab felől érkezve a falu előtt le lehet kanyarodni a Nágocsi horgásztóhoz, ahova napijegy váltható.

Miklósi közepén, a Zicsi-patak partján található az olimpiai bajnok párbajtőrvívó Nagy Tímeáról elnevezett park. Az árnyas fák alatt szabadtéri sütő-főző helyek lettek kialakítva, játszótér és focipálya várja a pihenni vágyókat. Itt tartják a nyári rendezvényeket is, pl. falunapot, vagy a hagyományteremtő szándékkal idén először megrendezésre kerülő Miklósi Lakodalmas egyes elemeit is itt mutatják be. Emellett néhány éve egy strandröplabda pályát is létesített az önkormányzat.

A főút a patak folyását követi, tőle jobbra és balra kúsznak fel a dombra a kis utcák, és vezetnek ki a pincesorokhoz. Miklósiban hagyományosan vörös bort készítettek tőkés művelés mellett, az ötvenes-hatvanas években azonban akadt egy újító szellemű, csendes gazda – Hesz Ádám, a nagyapám -, aki fehér szőlőt is telepített kordonos műveléshez. A falu ma is három pincesorral büszkélkedhet, igény szerint be lehet szerezni a gazdáktól egy kis kóstolót.

A Heki-pincék egyikében hamarosan csillagnézésre alkalmas látcsővel várják a csillagászat iránt érdeklődőket. Mivel a fényszennyezés mértéke gyakorlatilag nulla, zavartalanul lehet majd élvezni a csillagos égbolt látványát, miközben a tücskök ciripelnek.

A Petőfi utcán felfelé, a domb tetején az 1894-ben felszentelt Keresztelő Szent János katolikus templom vigyáz a falura, mögötte a temető. A templom miséken kívül (vasárnap 8.30) nem látogatható, de kérésre kinyitják, amennyiben a vendégháznál ezt előre jelzik a vendégek.

Kiépített kerékpárút a környéken nincs, de sokan bicikliznek mégis erre a csekély forgalom és a gyönyörű táj miatt. Miklósin átvezet a piros túra útvonala is, egyre több túrázót látni a faluban.

Miklósitól 12 kilométerre találjuk Zala falut, ahol a festő Zichy Mihály emlékmúzeuma található. A művész számos festménye, bútora, grúz gyűjteménye tekinthető meg szülőházában, ahol idősebb korában is élt és alkotott. A házhoz kisebb park is tartozik, ami természetvédelmi terület.

A kistérség központja, Tab, 13 kilométer távolságra fekszik. Folyamatosan szépülő kisváros jó tanuszodával, a Figura Bisztróval és a Dori’s Caféval, ami a Balaton gasztrotérképére is felkerült tavaly.

Miklósiból a másik irányba indulva már fentebb említett Igalba is ellátogathatunk, ahol a termál- és gyógyvízéről ismert Igali Gyógyfürdő és Strand várja vendégeit.

Somogyország belseje felé haladva Andocs búcsújáró temploma az „öltöztetős” Mária szoborral és a világ minden tájáról érkezett ruháit bemutató gyűjteménnyel 12 kilométerre található, előzetes bejelentkezés után látogatható.

Ráksiban minden szombaton (8-12 óra között) nyitva a Ráksi Porta Helyi Termelői piac és Vásár, 20 perc alatt érünk oda, rengeteg finomság kapható.

Miklósi nem tartozik már a Balaton vonzáskörzetébe. Ennek ellenére a távolság nem nagy (30 km), és a magyar tengerhez vezető út nem túl forgalmas, nincsenek dugók. Így a távolság megtételéhez 25 perc elegendő. Budapestről néha Érdre sem lehet ennyi idő alatt eljutni… Így nyugodt szívvel ajánlunk vendégeinknek néhány közeli balatoni programot, helyszínt is. Balatonföldváron egész nyáron vár a Kultkikötő színházi, zenés és egyéb irodalmi előadásokkal. Előtte érdemes végigsétálni a magasparton, vagy megtekinteni a Balatonföldvár Hajózástörténeti Látogatóközpontot, felmenni a kilátóba – gyerekekkel, barátokkal egyaránt élmény.

A szántódi rév csupán 30 perc alatt elérhető, onnan pedig kis hajókázással máris Tihanyban vagyunk!

A balatoni éttermek közül pedig talán elég a Kistücsök Étterem nevét említeni, ami szintén 35 percre van Miklósitól.

A vendégház mottója tulajdonképpen ez is lehetne: “Nappal Balaton, este nyugalom”.

Az önkormányzat és a több évtizedes múltra visszatekintő Miklósi Szabadidő Egyesület szervezésében számos programra kerül sor a faluban, ennek menetrendjét minden év elején közzéteszik. Ebből látszik, hogy az éves program elemeit a hagyományosan megrendezésre kerülő és az új rendezvények teszik ki. Már 27 éve rendezik meg március elején a borversenyt szakmai zsűri részvételével, áprilisban kerül sor a Geiger Norbert Kerékpáros Emléktúrára, a közösségi locsolkodásra Húsvétkor, nyáron a Falunapra, ősszel a Szüreti Felvonulásra, az Adventi készülődésre, hogy csak néhányat említsek. Idén augusztusban először rendezik meg az I.Miklósi Lakodalmast, ami a régi sváb hagyományokat, viseleteket, énekeket, táncokat és ételeket felelevenítve mutatja be ezt az ünnepet. A hírek szerint már a másodikra is igény mutatkozik…

Miklósiban az utóbbi húsz évben lassú, de folyamatos volt a beköltözés. Nem csak nyaralónak veszik már meg a házakat, vagy pincéket, de egyre többen – ha nem is tömegesen – választják állandó lakhelyüknek a falut. A külföldi betelepülők – németek, hollandok, belgák, svájciak – igyekeznek a nyelvet is megtanulni, van olyan, akinek a gyermeke a tánccsoporthoz is csatlakozott. A lakosok száma még így is alacsonynak mondható, de a közösségi élet ehhez képest pezsgőnek mondható. Ezekre a rendezvényekre egyre többen jönnek érdeklődők és elszármazottak, azok gyerekei.

A falu biztonságos, a szokásos turista tumultus nem érinti, mindazonáltal gyorsan megközelíthetők olyan látványosságok, programok, melyeket gyermekekkel érdemes látogatni. De helyben is tartalmas és pihentető időtöltésre van lehetőség köszönhetően a játékoknak, eszközöknek, játszótérnek, séta- illetve túraútvonalaknak. A nyugalom nem egyenlő az unalommal.

A környék vadban gazdag, vadászidényben lehetőség van őz, szarvas, vaddisznó kilövésére.

Eszközök

A Mézalmácska Vendégház két önálló szárnyból áll 2-2 hálószobával és fürdőszobával, melyet a nagy közös konyha és étkező köt össze. Biztosított tehát az elvonulás, elkülönülés lehetősége, de nagyobb társaságok, családok is kényelmesen elférnek. Sok könyv, képes újság és társasjáték biztosítja rossz idő esetén a szórakozást, akár a nagy fedett teraszon is.

Az udvar biztonságos, körbekerített, van elég hely játékra, tollaslabdázásra, homokozó várja a kicsiket, petanque pálya került kiépítésre a nagyobbak örömére. A melléképületben biliárdasztal és infraszauna várja a felnőtteket.

A házzal szemben, a kertben húzódik a 13 méter hosszú és 5 méter széles, jó állapotú pince. Ez még nem hozzáférhető a vendégek számára, de az előtte letéglázott szabadtéri kiülő igen, már megkezdtük a lugas telepítését.

Lehetőség van bográcsozásra, grillezésre, a kis fűszerkertben termesztett fűszerek (menta, snidling, metélőpetrezselyem) szabadon szedhető, ugyanúgy a cserépben nevelt paradicsom vagy a kerti szilva- és almafa termése is.

Egy 40 nm-es nyári konyha is áll a kertben, ez jelenleg a kerti bútor, babakocsi stb. tárolására szolgál,, illetve télen disznóvágás a kínált program.

Az ideérkező vendégek részére kisebb borkóstolót kínálunk, amihez a bort az Anikó Vendégház tulajdonosától szerezzük be, és mivel gyümölcslevet is préselnek, ezt a terméküket is szívesen továbbítjuk a mi vendégeink felé.